2020. október 15., csütörtök

Könyvajánló - Kilenc perc

Sziasztok! 😊

Már nem is tudom mikor volt utoljára blogbejegyzés, sajnos nem vagyok valami gyors e téren nézzétek le. De igyekszem rendszeressé tenni a bejegyzéseket. A mai témánk nem mást mint a Kilenc perc című könyv. Elég durva könyv de nagyon jó is egyben.

Szóval, ha szereted a durva történeteket és rémeszit meg a brutalitás akkor ezt a könyvet neked írták.


 Fülszöveg 

Az akkor tizenöt éves Ginny Lemont 1975. május 15-én elrabolják egy bolt elől Fort Lauderdale-ben. Az elkövető az egyik legbrutálisabb dél-floridai motoros banda tagja. Ginny élete ekkor örökre megváltozik. 
Új nevet kap, új identitást és egy új életet az Everglades mocsár szélén – egy ijesztő, durva és erőszakos világban, ahol mindenkinek álneve van, a hűség pedig a túlélés kulcsa. Az egésznek pedig Grizz áll a középpontjában: termetes, sötéten jóképű és ijesztő férfi, aki Ginnyvel valahogy mégis olyan gyengéd, hiszen ő élete egyetlen igaz szerelme.
Így kezdődik az érzelmi megszállottságról és a manipulációról szóló mese, amiben egy környezetéből kiszakított lány kénytelen az egyetlen emberre támaszkodni, akitől figyelmet, szeretetet és gondoskodást kaphat. A fogva tartójára. Ginny okos és intelligens, de még csak tinédzser. Nehezen alkalmazkodik az új életéhez, eleinte küzd ellene. Aztán belenyugszik a feltételekbe.

Vajon megmentik? Vagy elmenekül? Kiszabadul élve, ha egyáltalán kiszabadul valahogy? 



Értékelés
:5/5 
Borító: 5/3
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 288 oldal 
Műfaj: thriller, krimi, felnőtt tartalom, romantikus 



Személyes vélemény 

Imádtam!! 

Nagyon várom a folytatást! 

Ez volt első könyvem az írónőtől nagyon tetszik ahogy ír meg, hogy a brutalitást is részletesen írja le. 

 A történet szerkezete szempontjából kicsit furcsa volt az elején kapunk egy kicsit a jelenből aztán vissza csöppenünk a múltba aztán a végén újra a jelenben vagyunk. A végén, hogy így lett egy kerete a könyvnek nagyon megtetszett. A végén a hatalmas csattanó az nagyon nagy volt szinte leesett az állam. 

Ha szereted a durva mégis romantikus könyveket akkor ezt mindenképpen el kell olvasnod! 

 Kedvenc idézetem 

“Sajnos pont az iránta érzett szerelem miatt kezdtem el utálni magamat.” 


Köszönöm, hogy elolvastad!😊
Puszi! 😘
Bookworm__08 

2020. június 27., szombat

Könyvajánló - Red Hill


Sziasztok!😊

Rég volt már könyvajánló de ma készültem egyel nektek. Az az első könyvajánlóm, amit megírtam, de végül nem ezzel kezdtem el a könyvajánlásokat.

A könyv, amivel mára készültem a Red Hill című könyv.
Még márciusban olvastam ki, de a korona vírus miatt nem tartottam alkalmasnak ezt a bejegyezést közzé tenni.
Spoiler mentes! A képek sajátok!


Fülszöveg 


Scarlet, Nathan és Miranda. Három idegen, mégis közös sors. Scarlet és két lánya egyedül néznek szembe a mindennapok nehézségeivel. Nathant elhagyta felesége, és már nem emlékszik, milyen érzés szerelmesnek lenni; csak kislánya, Zoe tartja benne a lelket. Miranda legnagyobb gondja az, hogy az új VW Bogara nem elég nagy ahhoz, hogy nővérével és két barátjukkal elmenekülhessenek egy hétvégre a záróvizsgák elől.
Amikor világszerte jelentések érkeznek egy halálos járványról, mely nem csak öl, de élőhalottá változtatja a fertőzötteket, ezek a hétköznapi emberek, rendkívüli körülményekkel szembesülnek, és sorsuk hirtelen összefonódik.
Mikor rájönnek, hogy nem tudnak elfutni a veszély elől, Scarlet, Nathan és Miranda kétségbeesetten kutatnak menedék után egy félreeső, Red Hill nevű farmon.

Itt kell szembe szállniuk a rájuk támadó zombik seregével. És küzdeniük a saját életükért, ami egyben az emberiség túlélését is jelentheti. Amikor vége a világnak, túlélhet-e a szeretet?


Értékeles:5/5
Borító: 5/5
Kiadó: Maxim kiadó
Oldalszám: 354
Műfaj: Fantasy, horror 




Személyes véleményem


Az egyik személyes kedvencem lett és az biztos, hogy jó sokszor elfogom még olvasni.


Az írónőtől ez volt az első könyv, amit olvastam és nem az utolsó. Innen is nagyon szépen köszönöm barátnőmtől, hogy említette az írónőtől ezt a könyvet. Köszönöm Ria könyvei.

A könyv témája/ fülszövege első olvasáskor megvett. Imádom a zombis filmeket, sorozatokat szóval ezt a könyvet sem hagyhattam kiolvasatlanul. 

(A könyv nekem nagyon emlékeztetett a The Walking Dead első pár évadához, nem hasonlít egy kicsit sem a kettő, de ahogy olvastam az a sorozat ugrott be egyfolytában. Mondjuk ez sok zombies filmnél/ sorozatnál is igaz nálam.)
Nagyon tetszett a könyv főképp az,
 hogy 3 főhős szemszögéből ismerjük meg ezt a borzalmas világot. Nagyon magával ragad a történet tele van izgalmas csavarokkal, ezáltal hamar kiolvasható. 
A karakterek többsége szerethető volt. 


Kedvenc idézeteim

"-Miért hajtogatod ezt? Ezek nem zombik! Nevetséges - kiáltotta. -Vírusjárvány. A fertőzöttek embereket támadnak és harapnak meg. Ma reggel holtestekről beszéltek. Mit gondolsz még is mi ez Ash? Herpesz?"

"Egy másodperc töredékéig a hátsó ülésen ülő gyereket néztem. Lassan haladt el a szemem előtt, egy játék mackót tartott a levegőben, és sejtelme sem volt, hogy a világ szarrá ment körülötte."

 "-Akkor holnap nem is megyek iskolába?
-Nem
-Nem fognak letartóztatni, hogy nem viszel iskolába?" 

"A szívem már attól majdnem kiugrott a helyéről, ha arra gondoltam, hogy reggeli közben egy temetőben állok majd, és zombik közeledését lesem. Ez hajazott minden hollywoodi rémtörténetre."

 "-Lehet, hogy kiszimatolt minket?
-Lehet, hogy csak magát. Én zuhanyoztam." 

"A gondolat, hogy mennyi időt pazaroltam arra, hogy olyasmi szarságot tanuljak, ami már nem számít, feldühített." 

"Hallottam a halk morgást, amit a hatottak akkor adtak ki, ha izgatottak voltak. És csak akkor voltak azok mikor valaki feltűnt a láthatáron, amivel állandó éhségüket csillapíthatták."



Köszönöm, hogy elolvastad!
Puszi 😘
Bookworm__08


2020. május 31., vasárnap

Könyvajánló - A lány az égből


Sziasztok!😊
Nagyon sokat gondolkoztam, hogy megírjam -e ezt a könyv ajánlót. Körülbelül egy hónappal ezelőtt olvastam ki. Kicsit vegyes érzéseim vannak választott könyvel kapcsolatban, ami nem más, mint A lány az égből című könyv.
Nagyon érdekes téma, mikor elolvastam a fülszöveget tudtam, hogy nem olyan könyv, amit legtöbbször olvasok.

Fülszöveg

Egyedül Rachel, egy dán édesanya és egy fekete édesapa gyermeke éli túl azt a családi tragédiát, amely egy végzetes reggelen következett be chicagói házuk tetején.
A kislány új gyámot kap, az afroamerikai nagyanyjával egy többnyire feketék lakta közösségbe kerül, ahol világosbarna bőre, kék szeme és szépsége miatt folyamatosan a figyelem középpontjába kerül. Ez a figyelem végigkíséri, ahogy cseperedik és próbálja feldolgozni a gyászát, miközben lassan megérti, hogy az anyja titka és tragédiája milyen kapcsolatban áll saját bizonytalan identitásával.

A fiatal félvér lány megrázó és szívbe markoló története a társadalom rassz- és osztályfelfogását veszi célba, és a Washington Post a megjelenés évében az év regényének választotta a társadalmi igazságossággal kapcsolatos témákkal foglalkozó legjobb irodalmi kéziratért járó Bellwether-díjas írást.

Személyes véleményem

Határozatan nem egy szokványos könyv. Nem szoktam ilyen stílusú könyvek olvasni. Kicsit meg is rökönyödtem vele sokszor rá kellett vegyem magam, hogy folytassam aztán újra elkelet kezdenem végül a harmadik nekifutásra sikerült kiolvasom. De most végre kitartottam és kiolvastam. De mindennek ellenére tetszett a végkifejlet, és ezért is gondolatam, hogy írok erről is egy ajánlót. Érdemes elolvasni, de jól meg kell fontolni, hogy benne van -e abban a témában, amit szívesen elolvasol, mert ha nem lehet úgy jársz, mint én és sok neki futás után tudod csak kiolvasni.
De összeségében nagyon tetszett a könyv és így vissza gondolva kicsit bánom, hogy nem olvastam ki előbb.

Kedvenc idézeteim


„Mindig azt mondtam Tracynek, hogy téved, de most azt hiszem, igaza volt. A gettó mindenhol máshogy néz ki, de ha ott laksz, az érzés ugyanaz.”

„Nem a bőrszínem vagyok. Hanem történet. Aminek múltja van, és még megíratlan jövője.”






Köszönöm, hogy elolvastad!
Puszi!😘
Bookworm__08

2020. május 5., kedd

Könyvajánló - Beteg szerelem

Sziasztok! 😊

Egy igazán jó krimiről hoztam nektek egy könyvajánlót, aminek a címe: Beteg szerelem.  
Nagyon szépen köszönöm Drasko Oliviának, hogy megkért írjak értékelést a könyvéről. 😘
Remélem a jövőben is kapok lehetőséget az írónőtől, hogy véleményezzem a könyveit, esetleg ennek a regénynek a folytatását. 😊
A kép saját! 

Fülszöveg


Elizabeth azért utazik az idilli Crater-tó wellness központjába, hogy kipihenhesse a mindennapok fáradalmait, nem is sejtve, hogy itt rá talál a szerelem David személyében. Minden tökéletesnek bizonyul, ám idővel a férfi múltjából sötét titkok kerülnek napvilágra. David élete pengeéles határvonalat húz a józanész és az őrület találkozásánál. De vajon lehet így szeretni? A Beteg szerelem egy izgalmas, filmszerű thriller, mely az emberi érzésekről, hazugságokról, egy beteg elme virágzásáról majd hanyatlásáról szól. Lehet, hogy akit Elizabeth közel engedett magához az egy hidegvérű sorozatgyilkos? Vajon mi mindent tud még meg Davidről?


Értékeles:5/5
Kiadó: Publio kiadó
Oldalszám: 124 oldal
Műfaj: krimi

Személyes vélemény

Nagyon várom a folytatást!!

Nem nagyon tudtam letenni kétszer is elolvastam egymás után. Kíváncsi vagyok milyen dolgok derülnek még ki Davidről és mi lesz vele a későbbiekben.  
Olvasás alatt kavarogtak bennem az értelmek és egyetlen egy kérdés maradt számomra megválaszolatlan az pedig, hogy Liz-t tényleg nem kereste senki?! Amit kicsit hiányosnak éreztem Liz és David közötti kapcsolatot, de nagyon tetszett kedvenc könyveim közé került. Sok mindent kihozott a könyvből az írónő, ami nagyon tetszett, csavar is volt bőven a könyvben, amitől még izgalmasabb lett számomra. Nagyon tetszett és mindenképpen érdemes elolvasni. 


Kedvenc idézeteim

„Kedvence volt a narancs hullám, ami nem más, mint a naplementében meglovagolni a hideg hullámokat.”

„- Nem csoda, hogy nem akarlak elásni a többi közé.”

„Felmerül a kérdés: akkor itt hogyan lehet szerelembe esni? A válasz nagyon egyszerű: sehogy!”

„De a fájdalom akkor tetőzött, amikor rájött, hogy a mosoly mögött egy beteg ember sír.”






Köszönöm, hogy elolvastad!
Puszi 😘
Bookworm__08

2020. április 25., szombat

Könyvajánló - Egy gonosz elme

Sziasztok!😊

Kis kihagyás után újult erővel vissza tértem, ráadásul egy könyvajánlóval ami az első ajánlóm.

Egy gonosz elme cimű könyvet olvastam el nemrég nagyon tetszett így ezért választottam ezt a könyvet.
Ezt a könyvet elsősorban felnőtteknek ajánlom akinek igen erős az idegzetűk mivel a könyv brulális gyilkosságokról számol be. 


Spoiler mentes!


Fülszöveg:


Egy bizarr baleset folytán egy még bizarrabb gyilkosságra derül fény egy amerikai kisvárosban. A férfira azonban, akit a kettős gyilkosság vádjával letartóztatnak, hamarosan egy még sokkolóbb gyanú árnyéka vetül: legalább huszonöt éve folyamatosan rabolja el, kínozza és csonkítja meg az áldozatait. A gyanúsított azt állítja, ártatlanul keveredett bele az egészbe, és egy titokzatos idegen követte el a bűntényeket. De vajon lehet-e hinni neki?

Az FBI azonnal nyomozni kezd az ügyben, nemsokára azonban külső segítséget kell kérniük. A sorozatgyilkosokra specializálódott, elismert kriminálpszichológust, Robert Huntert bízzák meg azzal, hogy hallgassa ki a gyanúsítottat. Ez a nyomozó számára az eddigi pályafutása során kapott legnehezebb feladatnak bizonyul. A kihallgatás alatt ugyanis borzasztó titkok kerülnek napvilágra, amilyenekre senki sem számított. A legnagyobb titok mégis a gyilkos kilétét fedi, akinek az elkapásához Hunternek a saját magát kísértő démonokkal is szembe kell néznie...



Értékeles:5/5
KiadóGeneral Press
Oldalszám: 368 oldal
Műfaj:gyilkosság, krimi, thriller


Személyen véleményem

Nagyon tetszett ez a könyv nagy kedvenc lett.
Saját kép!
A krimi sorozat 6. része de nem kell sorrendben olvasni mivel különálló eseményekről szól.
Ez a második könyvem amit olvastam és messze jobban tetszett mint az első ami a "Halállista".
Pedig az bekerült a kedvenc könyveim közé. Nagyon tetszik, hogy a pszichológia oldalról van megközelitve az egész történet. Imádom ezt a témát.

Az író nagyon jól tudja a felszültséget kelteni az által, hogy az egyes rövid fejezetek fordulatos végénél következő fejezettel folytatja, amely egy párhuzamos szálon folytatodik tovább mind ez egy fejezet keretein belül.
Tele van olyan nem várt fordulatok vannak ami miatt néha kétszer is elkellett olvassam, hogy biztos jól olvastam -e. A gyilkosságok illetve a helyszínek leírásában mindent részletesen leír ami által a könyv olvasás közben enyhe borzongást néhol enyhe rosszullétet is okozat. Ezért tényleg csak azoknak ajánlom a könyvet akik birják a gyomorforgató helyszíni leírásokat.


Kedvenc idézeteim

"- A pszichopata őrült, nagy mesteri szint. Aki rendkívül ügyes, és hihetetlen türelme van. "

"Ez a téboly, ez a gonoszság, az erkölcstelenség olyan foka,  amivel én még sosem találkoztam, de nem is hallottam ilyenről, pedig hidd el, láttam már egyet s mást! Miféle gonosz elme hajt valakit, hogy ezt tegye?"

"Egész hihetetlen elszántság és önfegyelem kell ahhoz, hogy valaki huszonöt éven keresztül egyre erőszakosabb módszerekkel ölje meg az embertársait."

"Tudja, nagyon könnyű azt mondani, hogy mi sosem fogunk átlépni egy bizonyos határt, ha még soha nem értünk el addig a határig."


"Taylor & Hunter nem tudta levenni a szemét a szövegről, az utolsó mondat szinte hipnotizálta őket. Mintha egy izgalmas bestsellert olvasták volna, azzal a különbséggel, hogy ebben minden egyes szó igaz volt."

"- Ne felejtsd el, Robert, a gyilkosság, az gyilkosság! Teljesen mindegy hogy jogos bosszú vagy szadista perverzió áll a háttérben."

"Aztán gyorsan elhagyta a sátán pinciéjét."




Köszönöm, hogy elolvastad!
Puszi 😘
Bookworm__08

2020. január 28., kedd

Újévi fogadalmak 2020.

Sziasztok!
A mai bejegyzésben a könyvekkel kapcsolatos újévi fogadalmaimat hoztam el, erre a kihívásra egy nagyon kedves barátnőm Ria könyvei hívott ki a blogjában amit ezen a linken eltudtok érni.  
Köszönöm szépen, hogy rám is gondoltál! 😘






1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle:

A listámon nagyon sok író szerepel akiktől még nem volt szerencsém olvasni. Ilyen például: Papp Diána; Ernest Cline; Agatha Christie; George R. R. Martin; Alexandra Bracken; Kendall Kulper, és még sokan mások.


2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni: 

Ernest Cline: Ready player one 


3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni:

Agatha Christie: ABC gyilkosságok


4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni:

Borsa Brown: A maffia ágyában trillógiát mindenképpen szeretném újra olvasni.


5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre:

George R. R. Martin: Trónok harca


6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél:

Sarah J. Maas: Szárnyak és pusztulás udvara, és az Üvegtrón

7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél:

Anne L. Green: Joyce csapdájában - Bünős viszony 2
Baráth Viktória: Főnök 2

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén:

Az összes karácsonyra kapott könyv
Emma Chase: Királyi szerető 
Emma Chase: Felséged szolgálatában
Stephen King: Az- Az második fejezet
Ernest Cline: Ready Player One
Stefan Petrucha: Deadpool- Praclik


9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2020-ban fogsz:

Sarah J. Maas: Tüskék és rózsák udvara 


10. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?

Jelenleg a kiolvasolatlan könyvek száma több mint 80 db, szóval ebből minnél többet kiszeretnék olvasni. Remélhetőleg lesz időm is rá mert most olyan 50 db könyvet céloztam meg.


11. Bármilyen egyéb célkitűzés?

Olvasáson kívül mindössze annyi, hogy jól teljesitsek a suliban mivel nagyon szeretném megszerezni a szakmát róla.
Olvasással kapcsolatban azt, hogy több most elérjem a kitűzött célt.



A kihívást bárki teljesítheti aki szeretné! 😊

Köszönöm, hogy elolvastad!
Szép napot kívánok minden kedves olvasómnak!
😘😘😘
Bookworm__08



2019. december 31., kedd

Kiolvasott könyvek 2019-ben második rész

Sziasztok kedves molyok!
A 2019 -ben kiolvasott könyvek listájának második részét hoztam el. Ebben a részben további 8 könyvet mutatok be illetve véleményezek.
A képek nem sajátok!


Utolsó csók


Kiadó: Libri - Insomnia
Oldalszám: 441 Nagyon izgalmas és fordulatus egy könyv de ez mellett tele van romantikával. De nekem az első rész egy kicsivel jobban tetszett mint a második.
Értékelés: 4.5/5

Az "Első érinés" második része.
Fülszöveg: "SZENVEDÉLYES JÁTÉK, SÖTÉT VÁGYAK, VESZEDELMES TITKOK "
Emily Wayborn már döntött. Igaz, hogy nem bízik a szívdöglesztő és veszedelmes Reeve Sallisben, ám ő az egyetlen férfi, aki meg tudja adni neki, amire szüksége van. Reeve mellett Emily végre önmaga lehet. A dúsgazdag szállodatulajdonos azonban a titoktartás mestere, Emily pedig hiába keresi a válaszokat, valaki mindig egy lépéssel előtte jár. Emily lassan kifut az időből, már nem hisz sem barátságban, sem szerelemben. Meg kell hoznia egy képtelen döntést, melynek következtében vagy sértetlen marad a szíve vagy menthetetlenül összetörik. 








Élni akarok

Kiadó: Könyvmolyképző 
Oldalszám: 256
Egy igazi érzelmi hullám vasút. Sajnos tudom milyen az mikor egy családtag beteg pont ért szerettem volna elolvasni és csak ajánlani tudom mindenkinek. Elképesztő ahogy az egész történet milyen hatással volt rám színte leírhatatlan. Egy valami biztos ha olvasod szem nem marad szárazon.
Értékelés: 5/5

Fülszöveg: Mernél szeretni, ha az időd lejárt?
Lilla már évek óta a halál árnyékában él.
Beteg, és tudja, hogy csak hetek vannak hátra számára. Hazatér a kórházból, hogy teljesítse a bakancslistáját, segítsen szeretteinek az álmaik elérésében, és még utoljára átélje a hétköznapok egyszerű csodáit. Nem is vágyik ennél többre, ám ekkor megismeri a szomszéd srácot, aki az összes tervét felforgatja... Noel egy pimasz, irritálóan vonzó, de közben érzékeny fiú, akinek mindene a fotózás, és az az álma, hogy bejárja a világot. Nem is sejti Lilla sorsát. A két fiatal egyre közelebb kerül egymáshoz, de Lilla nem akar szerelembe esni. Nem vágyik másra, csak hogy a fiúval lehessen, de retteg attól, hogy Noel viszonozza az érzelmeit.
Mi a jobb? Ha az ő érdekében eltaszítod magadtól azt, akit szeretsz, vagy ha esélyt adsz a boldogságnak, bármilyen röpke legyen is?
Éld meg a csodákat!





Helló újra, kedves exem!

Kiadó: Pyrus Kiadó
Oldalszám: 321
Szinte már az első mondattal megfogott a könyv. Imádtam minden sorát. Ez volt az első könyv amit az írónőtől olvastam de az bitzos, hogy nem az utolsó.
Értékelés: 5/5

Fülszöveg: Nora fiatal szingliként éli az életét. Azt hiszi, maga mögött hagyta a múltját, és elegendő távolságra van a régi pasijától, aki hét évvel ezelőtt szó nélkül otthagyta. Egészen addig, amíg össze nem fut vele újra. Onnantól kezdve az élete a feje tetejére áll.
Patrick híres autóversenyző. Szereti a nőket, és a nők is szeretik őt. Az egész világon ismerik a nevét. Jóképű, talán túlzottan is. Megvan mindene, kivéve egy dolgot. Norát. Megszokta, hogy mindig mindent megkap, amit csak akar. És most, hogy újra meglátja a csinos exbarátnőjét, egészen biztos benne, hogy mi kell neki. Nora gyűlöli, és ő ezzel tisztában van. Tudja, hogy újra meg kell hódítania. Vadászösztöne a lány folyamatos visszautasításai miatt csak még erősebben tör elő. Ostromot indít, amit lehetetlenség hárítani. Nora nem tudja kiverni a fejéből Patricket, pedig kitartóan próbálkozik. A férfi üzenetei és szenvedélyes megnyilvánulásai néha már az őrületbe kergetik. Patrick nem hagyja, hogy felejtsen. Pedig ő másra szeretne koncentrálni. Gyereket akar. Mégpedig egyedül. Csalódott a férfiakban, ezért nem vágyik új párkapcsolatra. Patrick közelében lenni pedig pláne nem akar.
Egy nap Emma, a barátnője felveti az ötletet: miért ne lehetne Patrick a gyerek apja? Elvégre Patrick csak egy dolgot akar: szexet. Mi lenne, ha megkapná? Mi lenne, ha mindenki megkapná, amit akar? Ő egy gyereket, Patrick pedig őt egy éjszakára.





Egy kegyetlen dal

Kiadó: Fu Max kiadó
Oldalszám: 394
Még nem olvastam ehhez a könyvhöz foghatót! Nagyon tetett a története és egyáltalán nem bántam meg, hogy a könyvesboltban a kezembe vettem. (Bár nem önszántamból hanem a kezembe nyomták 😀) Ha szereted a kicsit durvább véresebb és durvább fantazi történeteket akkor ezt mindenképpen olvasd el!
Értékelés: 5/5

Fülszöveg: Egy városban, amelyet háború dúl, és utcáit szörnyek róják, sehol sem vagy biztonságban A város kettészakadt. Északot a rettegett Harker-család uralja, a Déli Várost pedig a Flynn-klán. Háborújuk szó szerint szörnyeket szabadított el a világban: lényeket, amelyek mások félelmével, húsával és vérével... vagy a lelkével táplálkoznak. Kate Harker másra se vágyik, csak hogy bebizonyíthassa apjának, a keménykezű Harker-családfőnek, hogy ugyanolyan kegyetlen, mint ő. Kate ember, de szörnyé akar válni. August Flynn másra se vágyik, csak hogy jó ember lehessen, jószívű, mint apja, az ártatlanok védelmezője. Csakhogy egyetlen dallammal képes elragadni és elemészteni a védtelenek lelkét. August szörnyeteg, de emberré akar válni. Egy nap lehetőséget kap, hogy segítsen: magát a nagyszájú Kate-et kell szemmel tartania, akit éppen újabb iskolából tanácsoltak el. A háttérben azonban soha nem látott fenyegetés ébredezik. August és Kate több választásra kényszerül: hősök lesznek, vagy a sötétség oldalára állnak - barátok lesznek, vagy ellenségek. Döntésük tétje nem pusztán az életük, a város jövője is ezen áll vagy bukik. Victora Schwab (Viszály, Egy sötétebb mágia) New York Times sikerlista-vezető regénye a sötét hangulatú Verity szörnyei duológia első kötete.



Egy sötét duett

Kiadó: Fu max kiadó
Oldalszám: 421
A folytatás még zseniálisabb lett mint az első szinte minden benne van aminek benne kell lenni e.
Értékelés: 5/5

Fülszöveg: A világ meghasad, ahogyan ők is.
Kate Harker nem fél sem a sötéttől, sem a szörnyektől. Sőt, vadászik rájuk, és piszkosul jól csinálja.
August Flynn szörnyetegnek született, de mindennél jobban vágyott arra, hogy ember lehessen. Most el kell fogadnia saját természetét: kerüljön bármibe, végig kell járnia az utat, amelyet sorsa kijelölt számára. Fél évvel Kate és August első találkozása után az emberek és szörnyek háborúja immár nem csupán egy lidércnyomásos álom, hanem maga a valóság. Verity városában Augustnak olyan vezetővé kell válnia, ami ellen örökké tiltakozott, míg ezalatt Prosperityben Kate azzá a kegyetlen vadásszá edződött, aki mindig is lenni szeretett volna.
A sötétségben új szörny ébredezik, egy lény, amely a káoszból táplálkozik és felszínre hozza áldozatai belső démonait. Hazacsalogatja Kate-et, aki kénytelen visszatérni Verity háború dúlta városába, Augustnak pedig újra meg kell tanulnia bízni a lányban. A kérdés csak az, a valódi szörnyet lesz könnyebb legyőzniük, vagy azt, amelyik a tükörből néz vissza rájuk?




Inkább boldog

Kiadó: Menő könyvek
Oldalszám: 316
Hát vegyes érzelmeim vannak a könyvel kapcsolatban. Nem mondom azt, hogy nem volt jó de azt sem tudom rá mondani, hogy jó volt.
Értékelés: 3/5

Fülszöveg: A tizenhat éves Aaron Soto igyekszik újra magára találni egy családi tragédiát követő nyáron. A barátnője, Genevieve segítségével lassanként emlékezni kezd, milyen lehet a boldogság, ám amint összebarátkozik Thomasszal, minden összezavarodik, amit a múltjáról és a jövőjéről gondolt. Aaron és Thomas egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és Aaron önmaga előtt sem tagadhatja le többé az érzelmeit. A Leteo Intézet memóriatörlési eljárása lehet a megoldás, hogy újra a régi legyen. Ám ezzel együtt az igazi önmagát is elveszítheti. 



Zuhanás

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 328
Az évben olvasottak között ez a könyv is nagy kedvenc lett. Nem is tudok rá rossz szót mondani. Aranyos romantikus történet két megtört lélek találkozásáról. Ha szereted a romanikus történetket ez akkor kötelező.
Értékelés: 5/5

Fülszöveg: Lucy nem éppen arról álmodott, hogy új iskolában kezdje az utolsó évet. Arról pedig pláne nem, hogy a gimi rosszfiúja, Jude Ryder leribancozza az első napon. De csak a céljára összpontosít. Balerina szeretne lenni, s nem hagyja, hogy bármi az útjába álljon ennek megvalósításakor. Egészen addig, amíg újra Jude-ba nem botlik.
Jude-nak priusza van - igazi priusza - ami hosszabb, mint egy végzős záró dolgozat, és hangulatingadozása, ami kellemes társaságból hirtelen veszélyessé változtatja. A nevét isten tudja, hány lány sóhajtotta, kiabálta és átkozta. Olyan, mint egy halálos betegség, amit arra teremtettek, hogy tönkretegye a Lucy-féle lányok életét. És ezt el is mondja neki. De míg a pletykák féktelenül terjednek, és jó hírnevek tipródnak a sárba, Lucy nem figyel Jude figyelmeztető szavára. Tragédia készülődik?



Csattanás

Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 221
Az elsőhöz hasonló könyvre számítottam de sajnos nem lett annyira jó. Nekem az utolsó pár oldal előtti részek annyira nem tetszettek. Megértek mindent, hogy nehéz dötés előtt állt Lucy de ez már túl sok volt. Nem csak Jude- al játszott hanem az olvasóval is ami egy idő után már zavaró volt. De ettől függetlenül tetszett a könyv.
Értékelés: 4.5/5

Fülszöveg: Jude és Lucy csak abban ért egyet, hogy Rómeó és Júlia történetéhez méltó módon tombol közöttük a szenvedély. Meg abban, hogy állandóan veszekedni kell...
Az sem segít, hogy Lucy halálosan féltékeny arra a vezérszurkoló lányra, aki beférkőzött Jude életébe. Lucy igyekszik belekapaszkodni a nélkülözhetetlen rosszfiúba, miközben azon dolgozik, hogy ő legyen a főiskola legjobb balett-táncosa. De közben érzi, hogy valami hamarosan összeomlik... 
Hogy tudna anélkül a fiú nélkül élni, akit szeret? Hogy tudna úgy élni, hogy feladja az álmait? Ha rosszul dönt, mindent elveszít.






Köszönöm, hogy elolvastad! 
BOLDOG ÚJ ÉVET kívánok minden kedves olvasomnak!🎉
Puszi 😘
Bookworm__08